Sziasztok!
Ma az elmúlt egy hónapban kedvencemmé vált dalokról, sorozatokról, filmekről és ételekről lesz szó. A könyveket inkább most kihagynám belőle, arról úgyis eleget van itt szó.
1. Kedvenc sorozat: A Grace klinika
Na jó, ezzel egy picit csalok, ugyanis erre valamikor július elején függtem rá. Ez a sorozat már-már klasszikusnak számít, így úgy gondoltam, hogy belekezdtek, megnézem, mások mit szeretnek benne annyira. És hú! Volt, hogy egy nap 4-5 40 perces részt is megnéztem, annyira beszippantott. Izgalmas történetek, feszült helyzetek és nem utolsó sorban helyes dokik...Aki még nem látta, annak meleg szívvel ajánlom.
2. Kedvenc fagyim: Eper és citrom
Alapvetően inkább a gyümölcsös fagyikat szeretem és idén szerintem ez a kedvenc ízkombinációm.
3. Kedvenc dal: Imagine Dragons: Radioactive
Igazából ide most többet is tudnék mondani, de majd lesz egy külön nap, ahol csak a kedvenc zenéimről lesz szó.
4. Kedvenc személyiség: Lenore Skenazy
Ő a Life Network-on sugározott A világ legrosszabb anyukája c. műsorban látható és olyan családokhoz látogat el, akik túlféltik a gyerekeiket. Azzal haragította magára Amerikát, hogy engedte a 9 éves kisfiát egyedül buszozni New York belvárosában. Nekem nagyon szimpatikus a nő és az üzenet is, amit közvetíteni akar, hogy nem kell a gyerekeinket megóvni túlzottan a világtól, mert igenis fel tudják mérni reálisan, hogy ki az az alak, akihez nem kéne odamenni.
5. Kedvenc helyem: Fornetti
Mostanában, ha a belvárosban járok, mindig betévedek a Fornetti egyik megújult üzletébe, ahol a dizájn is nagyon szép és a péksütik is finomak. A kedvenceim a pizzás és csirkés pogácsa, valamint a májas táska.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése