2016. július 18., hétfő

1. nap - Miért írok blogot? + 5 tény rólam (12 napos bloggerkihívás)

Sziasztok!
Már a Blogger Identity Tag-ben egy kicsit szó esett róla, hogy miért írok blogot, ám ebben a bejegyzésben ezt szeretném kicsit jobban kifejteni. 
Régen is írtam már blogokat, tehát mire elkezdtem ezt az oldat volt már egy kis tapasztalatom a kinézet szerkesztésével kapcsolatban, ám könyvkritika írásával aligha. Még most sem vagyok profi, de úgy érzem, hogy sokat fejlődtem az első poszt óta. Például mikor irodalomórán véleményt kellett alkotni egy könyvről, az enyém lett a legjobb fogalmazás és ezt most dicsekvésképpen mondom, hanem ez is azt bizonyítja, hogy a blogolásnak vannak előnyei. Valójában a moly.hu-n láttam először, hogy vannak ilyen oldalak és akkor úgy gondoltam, hogy én is belekezdek. Tulajdonképpen nekem sokat jelent, hogy ez az oldal már 2 éve megvan, ugyanis a régebbi weblapjaim, amiken történeketeket írtam jó, ha egy hónapig aktívak voltak. Tudom, hogy év közben voltak nagyobb szünetek és nem ígérem, hogy ezek megszűnnek, mert azért az tanulás mellett nem mindig egyszerű időt szakítani erre, de most nyáron próbálom bepótolni az elmaradást.
És akkor most jöjjön 5 tény rólam, ami miatt nagyon izgatott vagyok, mert mindig is szerettem az ilyen jellegű bejegyzéseket olvasgatni és már ide is terveztem egyet.

1. Tudok fuvolán játszani
Bizony. 4 éve járok zeneiskolába és úgy érzem, hogy nekem többet ad a zenei képzésnél. Megtanultam mellette beosztani az időmet, megszerettem a klasszikus zenét és mivel kötelező felvenni a hangszer mellé egy tárgyat, ami nekem a zeneirodalom és zenetörténet kaptam egy plusz műveltséget is és mivel erre az órára sok beadandót kell írni már abban is van tapasztalatom. Ha elvégzem a fuvolát (és nem vesznek fel utánképzésre), akkor meg szeretnék tanulni csellózni, mivel szerint ez egy nagyon érdekes hangszer. 

2. Meg szeretném tanulni a jelnyelvet
Szerintem a jelnyelv nagyon érdekes, Youtube-on is sok ilyen videót szoktam nézni, például olyanokat, amiben eljelelnek egy népszerű pop dalt. A jelnyelv nálam fent a képzeletbeli "milyen nyelveket akarok megtanulni" listámon. Mellette szerepel még a svéd és az olasz is.

3. Szeretem a balettot
Bár én nem űzöm ezt a sportot (bár egyszer be szeretnék iratkozni táncolni), attól még egyszerűen lenyűgöz. Szeretek minden balettal kapcsolatos képet/videót/zenét. Még nem jártam balettelőadáson, de egyszer mindenképpen el akarok jutni alap darabokra, mint a Diótörő vagy a Hattyúk tava. 

4. Úszok
Tudok és szeretek úszni, régen voltam egy versenyen is, ahol ezüst és bronz érmet nyertem. Jelenleg egy nagy szünetet tartok, már több éve nem voltam uszodában, de vissza szeretnék térni, mert az egészségemnek miatt is javasolta az orvos és mert mást nem igazán szívesen sportolok.

5. Nagyon rossz a kézügyességem
Egyszerűen nem tudok normálisan semmit kivágni, megragasztani, én voltam a technikaóra réme, én voltam az, akihez mindig oda kellett, hogy jöjjön a tanár, mert kb. a második lépésnél elakadtam. Szerencsére a tanárunk jófej volt, és máshogy is lehetett jó jegyet szerezni nála, nem csak barkácsolással. A rajztudásom is hasonló szinten van, bár szerintem rajzolni még mindig jobban tudok, mint origamizni. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése