Sziasztok!
Tudom, hogy az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogot. Most hivatkozhatnék az iskolára, a szabadidő hiányára, de azt vallom, hogyha nagyon akartam volna új bejegyzéseket írni, akkor megtettem volna. De nem akartam eléggé, és nem is olvastam az őszi szünet óta könyveket, így témám sem nagyon lett volna. 2017-ben igyekszem jobban figyelni az oldalra, hogy többet ilyesmi nem forduljon elő.
1. A legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál
Ha mindenképp csak egyet kell választanom, akkor Amy Ewing-tól Az Ékkőt mondanám, mert ez a könyv egyszerűen lebilincselő volt. Egy nap alatt kiolvastam, mert lehetetlen volt letenni. Egy fantasztikus világot mutatott be, érdekes szereplőkkel. Már alig várom, hogy elolvassam a folytatását a Fehér rózsát.
2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál
Holly Smale-tól A lány, aki mindig mindent félreért. Az első része a sorozatnak nem nyűgözött le, viszont a második visszaadta a Geek Girl-be vetett hitemet. 2017-ben sort szeretnék keríteni a 3. részre.
3. Legnagyobb csalódás
Marni Bates: Gyilkos a vonal végén. A fülszövege megvett kilóra, de történet nem lett valami kidolgozva. Ráadásul ezt Marni sorozatnak szánta, úgyhogy lesz még folytatása. Remélem azokban pozitívan csalódok, mint a Geek Girl 2. részében.
4. Legnagyobb meglepetés
Jennifer A. Nielsen-től A hamis herceg. Nem hittem, hogy ennyire tetszeni fog, de mind a történet, mind a karakterek megfogta, mert az egész hitetlenül jól kidolgozott volt.
5. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Mats Strandberg és Sara B. Elfgren, az Engelsfors-trilógia írói.
6. Legújabb kedvenc karakter
Yelena, a Méregtanból. Ő nagyon bátor, erős és okos lány, csodálom, hogy a rossz múltja ellenére ilyen ember lett belőle.
7. Egy könyv, amin sírtál
Rick Riordan: A titán átkában volt egy nagyon szomorú jelent. Nem akarok spoilerezni, így nem mondom el mi volt, de szerintem aki olvasta, az tudja.
8. Egy könyv, ami boldoggá tett
Marcello D'Orta könyvei, az Én reméljük megúszom és az Isten ingyér' teremtett bennünket. Ezekben a könyvekben olaszországi iskolások fogalmazásai vannak összegyűjtve, amiken az ember könnyesre tudja magát nevetni.
9. Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál
Nem láttam idén nagyon filmadaptációt, csak a Legendás állatok és megfigyelésüket, viszont azt könyvben nem olvastam, de ha jól tudom nem is sok köze volt hozzá, hanem egy teljesen új sztorit kanyarítottak.
10. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)
Hmm...Talán Az Ékkő borítóját tudnám mondani, az nagyon szép.
11. Új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Nem tudom, a várólistámat nem megjelenés szerint rendezem, de fentebbi válaszaimból már kiderült, hogy nagyjából mikre akarok sort keríteni.
12. Könyvek, amiket el szerettél volna olvasni, de nem sikerült
Az Alexandra nyári akcióján megvettem a Végtelen ég alatt c. regényt Veronica Rossi-tól, ám az eleje nem túlságosan nyűgözött le, ezért félbehagytam. Így voltam a klasszikusokkal is, Jane Austen-tól A mansfieldi kastélyt sem tudtam elolvasni.
13. Mely könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
Mán-Várhegyi Rékától a Szupermenőket, ez az aktuális olvasmányom, ami könnyen olvasható, gyorsan lehet vele haladni, úgyhogy szerintem kivégzem december 31-ig.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése