2015. május 2., szombat

Ezt tervezem májusra

Sziasztok!
Tudom, hogy áprilisi terveimet sem osztottam meg veletek, de áprilisban nem volt valami sok időm olvasni. Igazából most sincs, hiszen mindjárt itt az tanév vége, de azért igyekszem időt szakítani az olvasásra.


1.)
Tudom, hogy már márciusra is beterveztem ezt a könyvet, de ebben a hónapban már tuti el fogom olvasni! Leállok a könytárral, inkább a felbehagyott illetve az el nem olvasott könyveimre fogok sort keríteni májusban

2.)

Ezt a könyvet jelenleg olvasom, ebben a hónapban befejezem, és ha minden jól alakul, akkor majd egy értékelést is fogok írni róla.


3.)
A hűséges után le fogok állni egy kicsit a disztópiákkal, és inkább áttérek az ifjúsági regényekre. Ugyan valakinek a környezetemben nagyon nem tetszett, megpróbálkozom vele, bár gyanítom nekem sem lesz a szívem csücske.


Ennyi tervem lenne májusra, mivel ez a hónap elég sűrű lesz, de ki tudja, lehet még lesz pár olyan könyv, amiket annak ellenére olvasok el, hogy nem terveztem be őket előre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése