Sziasztok!
Most, hogy végre itt a várva-várt őszi szünet igyekszem több bejegyzést írni. A mai egy kicsit off témájú, mert elsősorban a kedvenc sorozatomról lesz szó benne, nem könyvekről. A tag-et Vanilia nonstop könyves blogján találtam.
1. Melyik a kedvenc sorozatod?
A Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt)
2. 1-től 10-ig mennyire vagy függő?
Mondjuk 8. Nálam ez is sokat jelent, hiszen én eddig nem voltam valami sorozatbarát, semminek sem fejeztem be az 1. évadát.
3. A barátaid is nézik? Ők is olyan függők, mint te?
Az egyik barátnőm nézte régebben, amikor még adta a tévé. A testvéremmel szoktam nézni, de mást nem ismerek a környezetemben, aki egyáltalán ismerné a sorozatot.
4. Hogy találtad meg a sorozatot?
Már a sokszor hallottam róla molyon meg itt-ott és nyáron elhatároztam hogy ha ennyien dicsérik én is elkezdem. Szerintem nagyon jó döntés volt.
5. Mi volt az első benyomásod a sorozatról és mennyire változott meg miután elkezdted nézni?
Az első rész után egyből azt éreztem, hogy ezt folytatnom kell, mert egyszerűen lenyűgöző! A véleményem azóta sem változott igazán sokat, legfejebb egy-két szereplővel kapcsolatban.
6. Miért szereted a sorozatot?
Mert benne van minden, amit szeretek. A mesék, szerelem, misztikum, ármány, kalandok. Egyszerűen fantasztikus!
7. Ki a kedvenc karaktered?
Hófehérke. Szerintem ő hasonlít hozzám a legjobban. Én is igyekszem kedves ember lenni, mint ő, de hogy teljesen jó legyen valaki az lehetetlen és ez rajta keresztül fantasztikusan van bemutatva.
8. Melyik karaktert kedveled legkevésbé?
Az első évadban gyűlöltem Reginát. Mindenkinek keresztbe tett, de a 3.-4. évadban már teljesen más, inkább segíti Emmmáékat, mint hátráltatja. Rumpelstiltskin-t (Zörgőfürge) sem szerettem annyira, de a stílusa egyre jobban bejött az évadok folyamán, bár most ismét kezd visszaváltozni azzá, akit nem szeretek.
9. Hogyan ölnéd meg a kedvenc szereplődet?
Sehogyan, elvégre a kedvencem. De még a legutálatosabb karaktert sem ölném meg.
10. Kibe vagy belezúgva a sorozatból?
Senkibe.
11. Ha belebújnál az egyik karakter bőrébe, ki lenne az?
Biztos az egyik tündér lennék. Annyira szeretem a Kék Tündért, a jóságát, hogy biztosan az ő "csapatába" szeretnék tartozni.
12. Melyik a kedvenc részed?
Konkréten nincs kedvenc részem, inkább kedvenc évadaim vannak.
13. Melyik a kedvenc évadatod?
A 2. és a 4. évad. A 3.-at is szeretem, akkor amikor képbe kerül Zelena, de a Sohaországos részekből nekem kicsit sok volt.
14. Akkor nézed, amikor a Tv-ben adják vagy felveszed?
Igaz, a Petőfi Tv adja szerda késő este, de én nem ott nézem, hanem online. Így nem kell izgulnom, hogy lemaradok egy részről.
15. Kiknek kellene összejönnie?
Őszintén szólva nem igazán tudom, hiszen azok már együtt vannak, akiket "össze akartam hozni".
16. Követed a stábot a Twitteren?
Nem, nincs Twitterem.
17. Mi az ami a sorozatra emlékeztet?
Tulajdonképpen maguk a mesék. Már nem tudnék úgy megnézni egy Disney rajzfilmet, hogy ne ugorjanak be bizonyos szituációk a sorozatból.
18. Melyik karakterrel találkoznál szívesen?
Az összessel!
19. Ha találkozhatnál valamelyik színésszel, melyik lenne az?
Hmm...erre ugyanaz a válaszolom, mint az előző kérdésre, de a Reginát alakító színésznővel, Lana Parrillával szívesen beszélgetnék arról milyen volt megformálni a karaktert, mert szerintem piszkosul jól alakítja a Gonosz Királynőt.
20. Melyik színész hasonlít a karakterére?
Ginnifer Goodwin és Josh Dallas, azaz Hófehérke és a Herceg, mert ők a valóságban is házasok.
21. Melyik további sorozatokat ajánlanád még?
Nem tudom, ilyen téren nem vagyok elég tájékozott, persze ha azt mondtátok volna, hogy ajánljak könyvet az menne.
Ha van valami sorozat amit javasoltok azt írjátok meg kommentbe!
Ennyi lett volna ez a tag, remélem elnyerte tetszéseteket. Konkrét kihívottam nincs, ha megtetszett nyugodtan ti is csináljátok meg, de ne feledjétek feltűntetni, hogy innen van!
(Képek forrása: Pinterest, Google)
2015. október 23., péntek
2015. október 22., csütörtök
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Kiadó: Móra
Oldalszám: 226
Kiadás éve: 1966
Eredeti cím: -
Fordította: -
Értékelés: 5
Fülszöveg:
Oldalszám: 226
Kiadás éve: 1966
Eredeti cím: -
Fordította: -
Értékelés: 5
Fülszöveg:
„Bezzeg az én időmben nem csavarogtak fiúkkal a lányok.” "Bezzeg…" – mondják mindenre a felnőttek. Katit azonban nem érdeklik a régi történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes, most akar boldog lenni. Csak az első bál éjszakáján ébred rá: 1941-et ír a naptár, amikor a történelem, a felnőttvilág bármikor elszakíthatja őt szerelmétől, akár örökre is.
Fehér Klára könyve az egyik legnépszerűbb ifjúsági regény. Mi lehet a titka? Talán az, hogy egy ilyen szomorú korszakról is képes bölcs derűvel mesélni. A szeretni való szereplők, a humoros helyzetek a mai olvasó számára is közelivé, átélhetővé teszik Kati és Laci történetét.
Értékelés:
Erről a könyvről az elolvasás előtt csak annyit tudtam, hogy sokan dicsérik és hogy Reni is olvasta az SzJG-ből. Én is el szerettem volna már olvasni, de valahogy mindig azt éreztem, hogy ez nem nekem való. Aztán egy péntek délután a sulikönyvtár legalsó polcán rabukkantam erre a gyönyörűségre. Dehát miért tartják ezt a legalsó polcon?! A legfelsőn kellene, hogy legyen!
Belekezdtem, de sajnos nem kölcsönöztem ki, amit utólag már nagyon bánok. Szerencsére fent van a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán, így mondhatom azt, hogy ez az első e-könyv amit olvastam.

Kati egy átlagos kamaszlány, aki nem különösebben szép, ráadásul mondhatni elég szegény a családja. Együtt osztozik a földrajzatlaszán két testvérével Marival és Zsófival. Persze ebből is gubanc lesz, hiszen hárman háromféle osztályba járnak, így meglehetősen zűrös egymáshoz eljutattni, de ez úgy van megfogalmazva, hogy egyszerre izgalmas, de mégis nevethetünk, hiszen ez csak akkor is ott tűnik nagy problémának.
Az egész történet ott vesz nagy fordulatot, amikor a kitalált fiú "életre kel", azaz képbe kerül Laci. Ő egy kedves, figyelmes fiú, engem mindvégig igazából a korkülönbség zavart, de az nem csak az ő kapcsolatuban. Kati osztálytársainak beszámolójából is az derül ki, hogy szinte mindegyikük idősebbekel jár, ami nekem fura volt, hiszen ma már elég érdekes lenne, hogyha egy 22 éves srác egy 16 éves lánnyal lenne együtt.
A regényből kiderül, hogy a kamaszlányok ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek régen, mint mi most, sőt ha lehet még többel, hiszen az ő életükben a világ komolyan beleszólt.
Ami tetszett, hogy a könyvnek nem központi eleme a háború, igazából csak a történet második felébe esik róla több szó, de valahogy érezzük a hatásait, például Antal Magda eseténél és Bodánál, amit úgy sajnáltam...
És a vége....Gyerekek! Sírtam, sírtam és sírtam. (Na jó, azért nem bőgtem szét a fejemet). Most miért? Miért kellett? Mi történt ezután? A könyv végén értelmet nyernek a "Bezzeg az én időmben..." kezdetű mondatok és megérted, hogy te miért nem tudod őket igazán felfogni. Mert ahhoz, hogy valamit igazán megértsünk át kell élnünk.
Kiknek ajánlom?
Minden 13-17 éves lánynak és tulajdonképpen bárkinek, aki emlékszik még a saját kamaszkorára. Őszintén szólva én ezt adnám 8.-ba kötelezőnek, legalábbis lányoknak. A fiúk nem biztos, hogy megértenék mindezt.
A regény legálisan, ingyenes elérhető ide kattintva.

2015. október 4., vasárnap
Suzanne Collins: Az éhezők viadala (Az éhezők viadala 1.)
Kiadó: Agave
Oldalszám: 390
Kiadás éve: 2009
Eredeti cím: The Hunger Games
Fordította: Totth Benedek
Értékelés: 5
Fülszöveg:
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
SPOILERT TARTALMAZHAT!!
Értékelés:
Nem is tudom mit írhatnék erről a könyvről, hiszen az utóbbi évek egyik legnépszerűbb disztópiájáról van szó, ami természetesen nekem is tetszett.
Már régóta terveztem az olvasását, de csak idén nyáron került rá sor és bátran állíthatom, hogy ebben a kategóriában a regény bent van nálam a Top 5-ben.
Maga a világ, ahol játszódik a regény, jól fel van építve és ki van dolgozva, tetszik, hogy a három rész során mindegyikről megtudjuk, hogy mivel foglalkozik és ezen kívül valami pluszot róla. (pl.: A Tizenegyedik Körzetről Ruta mesélései alapján tudunk meg többet.) A Tizenkettedik Körzet az én értelmezésem szerint kicsit kilóg a többi közül, ugyanis itt annyira nem tartattják meg be a szabályokat, a Békeőrök is jófejek és az ünnepségeket is hamar lezavarják. Egyszóval elég szegények, de azért ennyi örömük van. Katniss és családja azért nem éheznek, mert a lány kijár a szomszédos erdőbe vadászni. Itt ismerte meg legjobb barátját, Gale-t (aki természetesen többet érez egyszerű barátságnál...). Minden tiszta nyugis, míg el nem jön az Aratás, vagyis a nap, amikor kiválasztják, hogy kik az idei viadal résztvevői.
Először ezt a tesszerás dolgot nem értettem, azt hittem mindenkinek csak egyszer van benne a neve (a filmből pont ezt a kicsi jelenetet láttam és az alapján ez jött le), de nem. Ugyanis az a kegyetlen módszer, hogy feliratkozhatsz tesszeráért - ami ergo egy segélycsomag, benne egy évre elegendő olaj és gabona - de cserébe többször kerül bele a neved a gömbe. Mondjuk alapból is többször kerülsz be, hiszen 12 évesen egyszer, de 13 évesen már kétszer szerepelsz és így tovább 18 éves korodig. Így természetesen Katnisséknek van félnivalójuk, hiszen ő és Gale feliratkoztak tesszeráért, hogy megmentsék családjaikat az éhezéstől. Pont ezért nagy csavar, hogy Primet húzzák, mert neki csak egy cédulán szerepel a neve. A fülszövegből már tudhatjuk, hogy Katniss önként jelentkezik helyette.
Ami tetszett, hogy mindenki vihet magával a viadalra egy tárgyat a körzetéből. Ugye Katniss az ikonikus fecsegőposzátás kitűzőt viszi, amit a legjobb barátnőjétől Magde-től kap, akit nagyon hiányoltam a filmből.
A vidala tulajdonképpen nincsen túlrészletezve, de szerintem nem is baj, hogy nem tudjuk meg mindenkinek a részletes haláltusáját, elég az az egy-két szívszorító rész. A többi versenyző közül egyedül a Tizenegyedik Körzet kiválasztottjait sikerült megkedvelnem. Rutát amúgy is megszerettem volna, hiszen ő csak 12 éves volt. Thresh meg mintha a húgaként szerette volna őt - ez a végén mutatkozik meg, az volt az egyik kedvenc jelenetem.
A vége meg...Őszintén szólva én kreatív embernek érzem magam, de az nem jutott volna eszembe, amit Katniss csinált, pedig a maga morbid módján az is ötletes.
A második részt már elolvastam, hamarosan filmen is tervezem megnézni és majd arról is tervezek bejegyzést.
(képek forrása: moly, Google, Pinterest)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)