2015. szeptember 20., vasárnap

Autumn book tag

Sziasztok!
Mivel már rendesen benne vagyunk az őszben (hiába volt a héten 30° C fölött) úgy döntöttem, hogy egy évszakhoz illő tag-gel jövök, ami innen van.

1. Mit szeretsz legjobban az őszben?

Több dolgot is kedvelek eben az évszakban. Biztos stébernek fogtok titulálni, de az első az, hogy kezdődik az iskola. A nyár szép és jó, de a vége felé már hiányzik a suli. A másik az, hogy lehűl a levegő, de még nincs annyira hűvös, hogy ne lehessen felvenni egy vékony pulóvert vagy szoknyát.

2. Mely könyvek emlékeztetnek a polcodon arra, hogy megint iskolába jársz vagy megboldogult iskolás napjaidra?
Szent Johanna Gimi, of course.

3. Egy könyv a polcodról, aminek a borítója ősszel kapcsolatos?
Hmm...Talán a Hex hall, ott a háttérben látszik, hogy ősz van, de ha ránézek nem egyből az ősz ugrik be.

4. Melyik a kedvenc horror/thriller/ Halloween történeted?
Bevallom őszintén, nem vagyok nagy rajongója a fent említett műfajoknak, mert elég ijedős vagyok, úgyhogy az egyedüli, amit említeni tudok A rossz lányok nem halnak meg, de az nem kifejezetten horror.

5. Melyik a kedvenc horrofilmed?
Nem igazán nézek ilyen filmeket, az okot leírtam a fenti kérdésben. Esetleg a Pánikszobát tudom írni, de az thriller.

6. Melyik könyv megjelenését várod legjobban idn ősszel?
Az Időfutár 6. részét. Meg kell tudnom mi lesz a vége!!

7. Mutasd meg a könyvet, amit leginkább el szeretnél olvasni ősszel!
Az első részt is nagyon szerettem, így alig várom már, hogy a kezemben legyen a folytatás.

8. Melyik (könyv alapján készített) film megjelenését várod legjobban idén ősszel?
Őszintén? Egyikét sem. A kiválasztott 2. része nekem annyira "nem aktuális", mert előbb a könyvet akarom elolvasni. A Tűzpróba meg nem hoz lázba, hiszen az első filmet sem láttam és a regény nem igazán az én stílusom.

Nem hívok ki senkit, akinek tetszik nyugodtan töltse ki, de tüntesse fel, hogy erről az oldalról van.

Képek forrása: moly.hu, google.hu

2015. szeptember 12., szombat

Leiner Laura: Hullócsillag (Bexi 2.)

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 412
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: - 
Fordította: -
Értékelés: 4

Fülszöveg:
Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.

SPOILERT TARTALMAZHAT!
Értékelés:
A sorozat első kötete lenyűgözött. Nem hittem, hogy tetszeni fog, mert a fülszövege nagyon sablonos volt. Viszont a második rész alaptörténete izgalmasan hangzott és mindenki dicsérte, hogy "ez még jobb, mint az előző". Aha. Hát én nem teljesen így látom.
Tehát a dolgok nagyjából úgy kezdődnek, mint a borító hátoldalán olvashatjuk. Bexinek nagy siker lett a második albuma, Nagy Márk meg saját nagyképűsége miatt bukta a tehetségkutató, vele együtt a lemezszerződést, a zsét, az utazást, s a többit. De Bexi megpróbálja felkarolni. Na itt már azért kezdett nekem hibádzani a dolog. Ugyanis szerintem nem ilyen marha egyszerű "újraéleszteni" egy elbukott tehetségkutatós karrierjét. Mindegy is, mert ugrunk tovább, Geri és Beki kapcsoltához, amiről egyikük sem tudja tulajdonképpen, hogy szerelem-e vagy barátság. Én megértem, hogy Bexi óvatos, hiszen nem akarja, hogy azért, mert híres tönkre menjen a kapcsolatuk (megint). Ettől függetlenül szerintem ostobaság volt elvinni arra mozipremierre, ahol millió egy fotós van. Várhatóan persze elindulnak a pletykák, de ezzel nincs idő foglalkozni, ugyanis Körte, a hiperszuper menedzser közli, hogy irány London. Ami kiakasztott az az, hogy Lili erre hogyan reagál. Komolyan, akkora hisztit levágott, ami már-már értelmezhetetlen, de mindenki azzal védi, hogy "dehát ő mégcsak 10 éves". Őszintén szólva én is voltam 10 éves és nem is tudom, hogy fogalmazzak, de szerintem én nem voltam ennyire...lüke.
A Londonos részek jól meg lettek írva, tetszett, hogy különböző híres helyekre látogatnak el, de engem valahogy nem ragadott el, mert ugyan voltak pozitívuimai a történetnek, több a negatívum. Bexit az írónő "önfeláldozónak" próbálja bemutatni, amikor a Márktól kapott "kuponjait" a családtagjaira "költi" és nem magára. Ugyan már! Úgy tesz, mintha nagyon nagy teher lenne neki az utazás, holott semmilyen lépést nem tesz annak érdekében, hogy ne kelljen mennie. 
Most lehet ezzel gonosz vagyok, sőt, de én már úgy vártam, hogy valaki végre beolvasson Bexinek. Ez meg is történt, de szerintem nagyon igazságtalan volt.
Összeségében lehet, hogy azért nem tetszett, mert túl hamar "felfaltam", de azért reménykedem, hogy a következő rész jobban bejön és nem húzzák a végtelenségig a sorozatot.
A következő rész borítója.
Várható megjelenés: okt. 29.