2015. július 28., kedd

Szabó Tünde: Az alibi (Balla Adrienn 1.)

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 465
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: -
Fordította: -
Értékelés: 4

Fülszöveg:
A cseppet sem átlagos természetű Adrienn, a Bébé tizenegyedikes diákja egy nap borítékot talál a küszöbön. A benne lapuló pendrive Adrienn osztálytársa, Balázs eltűnésének nyomozati anyagát tartalmazza, vagyis annak egy részét.
A helyes, de szemétkedésre hajlamos Balázs pár hónappal korábban lelépett otthonról, mindenki szerint azért, hogy megszabaduljon utált szüleitől.
Adrienn az újonnan felfedezett tények nyomába ered, miközben egyéb gondja is akad. Egyik este a parkban rajtakapja romantikus értelemben foglalt osztálytársát, Katát, a suli fenegyerekével, Janóval.
Másnap egy lány az évfolyamról megvádolja Janót, hogy leütötte és kirabolta, Adrienn viszont tudja, hogy ez képtelenség. Ki kell derítenie az igazságot, bár ellenségeinek száma egyre szaporodik.
Értékelés:
Érdekes fülszöveg, szép borító, ráadásul magyar. Nagyszerű könyvnek tűnt. Nem is kellett csalódnom...olyan nagyot. De kezdjük a legelején.
Ez a könyv minden tekintetben más, mint azok, amiket eddig olvastam a magyar szerzőktől. Végre nem egy elcsépelt témát, a sulit boncolgatja, hanem egy igazi krimi. Persze a gimi is szerepet kap benne, de nem azon van a hangsúly.
Amikor először a kezembe kaptam és megnéztem az első oldat, akkor rögtön szembetűnt, hogy felsorolja a szereplőket, akikből meglehetősen sok van. Meg sem tudtam őket jegyezni elsőre, de a történet olvasása közben igazából nem okozott gondot.
Maga a történet - ahogy egy másik ember fogalmazott, aki belekezdett a könyvbe - a fülszövegből indul ki, tehát minden ott kezdődik, hogy Adrienn megkapja a pendrive-ot. Csak az a gond, hogy mi már tudjuk, hogy mi van az adathordozón, ők meg az első 70 oldalon keresztül ezt próbálják kideríteni. Ez nem unalmas, hiszen egyből képbe jön a másik szál, amiből az egész bonyodalom kikerekedik. Viszont, mint minden könyvnek, ennek is megvoltak a pozitívumai és a negatívumai. Kezdem azokkal a dolgokkal, amik tetszettek.
Adrienn végre nem egy nyávergő hisztigép, mint az ifjúsági regényekben a főszereplők 80%-a. Ő végre egy határzott, talpraesett csajszi, aki nem ijed meg a saját árnyékától. De a 300. oldal körül már úgy éreztem, hogy "túl komolyan veszi magát", gondolok most arra, hogy Olivérnek parancsolgatott, meg hogy menjen el szegény srác azért pszichológushoz, mert hisz az ufókban és egy haverjával ez eget szokták videózni. Oké, tudom, hogy ez fura, de mégis ki Adrienn, hogy erre azt mondja, hogy nem normális? Meg a DÖK-ról is úgy beszél, mintha valami mérgező dolog lenne.
Karesz, főhősnőnk legjobb haverja elsőre nem volt túl szimpatikus, mert amikor Adrienn mondott neki bármit is, arra vagy csak hümmögött vagy azt mondta, hogy marhaság, aztán leakadt a témáról. De a végefelé már összetett mondatokban is tudott beszélni és a humorát is bedobta, főleg a végén. Szóval őt eléggé megszerettem.
És jöjjenek a negatívumok, amiből sajnos talán egy kicsivel több van.
Vannak amolyan "szellemek". Például Motyó, Adrienn és Karesz haverja, aki egyetlen egyszer sem tűnt fel a történetben. Csak néha megemlítették, de ezen kívül semmi. Sőt, igazából azt sem tudjuk meg, hogy az illető lány-e vagy fiú, ugyanis szerintem ez egy eléggé furcsa becenév. 
Aztán voltak utalások bizonyos dolgokra a múltból, amik vagy nem derültek ki vagy csak csak 50-100 oldal múlva kaptunk róla magyarázatot. Előbbire nem tudok példát írni, de voltak kissé ködös dolgok. Utóbbira viszont igen, pl.: Adrienn említi egyszer, hogy egy időben őket is zaklatták az újságírók, tévések. De a miértre csak kb. 50-70 oldal múlva találunk felvilágosítást.
A főszereplőkön kívül mást nem is kedveltem meg az igencsak népes szereplőgárdából. Talán Sziszit, amiért elintézte, amit elintézett, meg ő kedves volt és segítőkész.
A vége meg...Én tudom, hogy kell elvarratlan szálat hagyni egy történetben, na de ennyit! A nyomozás vége gyakorlatilag egy elvarratlan szál! (Spoiler! Csak akkor jelöld ki, hogyha már olvastad.) Hogyan derült ki, hogy Gyöngyi Krisztiánnal volt? Minek kellett ez kitalálni ezt az egész rablást? Hogy Janó börtönbe kerüljön a Rékás dolog miatt? És sajnos azt hiszem ezekre a kérdésekre már nem kapunk választ, ugyanis a következő rész már új rejtélyt dolgoz fel. Hamarosan pedig megjelenik a 3. kötet.

Úgy, de úgy tetszik ez a borító!
Mindent egybevéve tetszett ez a könyv és el fogom olvasni a  második részt, mert a Balázzsal foglalkozó szál már érdekel.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egy jó magyar ifjúsági regényt szeretnének olvasni, ami végre nincs megtűzdelve klisékkel.

2015. július 14., kedd

Tündérmese book TAG

Halihó!
Ma egy book tag-et hoztam, amire Zay hívott ki. Tudom, hogy már csináltam egy hasonlót, de nagyon szeretem a tündérmeséket. Szóval vágjunk is bele!



1.  Pinokkió - A fiú, akinek megnőtt az orra ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyelled, hogy tetszett?
Hát nem tudom, talán az Egy ikerpár titkos naplójánál voltam így. A bejegyzés róla nem kamu, amit írtam, de első olvasásra annyira nem tartottam rossznak, de ezt akkor is leírtam. De amikor jobban belegondoltam a dolgokba, már elég értelmetlennek látszott az egész.


2. A Szépség és a Szörnyeteg - A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet szereted, annak ellenére, hogy rémes a borítója?
Ide nem tudok könyvet mondani. Minden általam olvasott könyvnek tetszik a borítója. Nem akad köztük ritka ronda.

3. Hófehérke - Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
Nem a borító, hanem a fülszöveg alapján szoktam megvenni a könyveket, szóval sajnos ide sem tudok semmit írni.


4. Csipkerózsika - Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel

Melyik a kedvenc könyves párod?
Hmm... Több is van.  SPOILER LEHET!
1. Tibi és Zsófi (Időfutár)
Olyan édes, ahogy szerencsétlenkednek és izgulnak, hogy vajon a külsőjük elég szép-e.
2. America és Maxon (Párválasztó)
Kell ezt magyarázni? Őket egymásnak teremtették!
3. Elizabeth és Mr. Darcy (Büszkeség és balítélet)
Szerintem őket sem kell magyarázni.

5. A kis hableány - Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?
Hát mostanában több olyan könyvet olvasok, amiben kicsit több a romantika, mint amennyit megszoktam, de egyébként nem szoktam kipróbálni olyan sűrűn új műfajokat. 

6. Hamupipőke - Aki elvesztette cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Kiera Cass-tól az Igazi. Igaz, nem egy egész éjjelen át voltam fent miatta, de elég későig olvastam, ráadásul iskolaidőben.

7. Rapunzel - Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
Érdekes, de az összes júniusi olvasmányom tetszett.

8. Aladdin - A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?
Az imádott Jenna Fox. Nem egy mindennapi témát boncolgat, ami igazán tetszett. Váratlan meglepetésként ért, hogy ilyen "brutális", azt hittem csak egy átlagos disztópia lesz. 

9. Alice Csodaországban - A lány, aki nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása után érezted úgy, hogy új világba csöppentél?
A Pokoli szerkezetek után. Én ezt olvastam először, nem a Végzet ereklyéit, de itt egy teljesen úgy világot mutat be az írónőt, az árnyvadászok és az alvilágiak világát.

10. A békakirály - Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?
Kalapos Évától a D.A.C.. Így sem lett a kedvencem, de azt hittem, hogy utálni fogom, zsigerből, de aztán kellemeset csalódtam.

11. Jancsi és Juliska - Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?
Fiú és lány testvérpárt nem nagyon tudok mondani. Amik eszembe jutottak azok meg nem túl példaértékűek. Szóval csak lány-lányt tudok mondani. Mondjuk Katniss és Prim. Az éhezők viadalát még ugyan nem olvastam (de már megszereztem) és a filmből is keveset láttam, de abból a kevés részletből nekem az jött le, hogy nagyon jó testvérek. Ahogy Mili és Emma is a Leányrablás Budapestenből.


12. Piroska - Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és fülszövegbe?
Az Obszidiánban csalódtam. A vélemények és a fülszöveg alapján izgalmas és vicces regénynek gondoltam, de sajnos nekem nem nyerte el a tetszésemet. Talán majd a következő rész.

13. Rumpelstilskin - Akinek senki nem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket nagyon szereted, de nem kap elég figyelmet?
Szerintem az Időfutár sorozat nem kap elég figyelmet. Mindenki a rádiójátékra emlékszik, amikor mondom, hogy az Időfutárt olvasok, akkor hozzá kell tennem, hogy "amiből rádiójáték ment". A rádiós verziót nem ismerem, viszont a könyvek fantasztikusak! Szerintem ez lehetne kötelező olvasmány is.




A képek forrása: Google, Pinterest.

2015. július 9., csütörtök

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Kiadó: Móra
Oldalszám: 232
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: The Avery Shaw Experiment
Fordította: Vándor Judit
Értékelés: 4 

Fülszöveg:
Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Értékelés:
Ez volt életem második könyve a LOL könyvek közül, és azt kell, hogy mondjam egész jó volt. Váltott szemszögből volt, ami nem éppen a kedvencem, szóval itt is zavart egy cseppett- néha már alig vártam vége legyen Grayson szemszögének-, de ettől eltekintve nagyon jó volt. A karakterek kidolgozottak voltak, és különböző fejlődéseken mentek keresztül, gondolok én most Avery-re és Grayson-ra. Igen, szerintem utóbbi is megváltozott, hiszen megtanulta, hogy mit jelent az igazi szerelem. Grayson nagyon szimpatikus volt, ahogy Avery-t féltette és gondoskodott róla, tényleg feladta a saját boldogságát néha csak azért, hogy az összetört lányon segítsen. Az összetört lányon, aki kábé végigsírta az egész regényt. Nem szeretnék gonosz lenni, hiszen fel lettünk világosítva róla, hogy Aves-nek pánikbetegsége, szociális szorongása meg miegymása van, és megértem, hogy ezek komoly betegségek meg minden, de alig volt olyan jelenet, ahol nem sírta el magát. Ezt leszámítva bírtam, mint ahogy általában a LOL könyvek (stréber) főszereplő lányait.
A könyv témája nagyon érdekes és egyedi, mivel azt taglalja, hogy valaki a szerelmi bánatból, hogy gyógyulhat ki a gyász fázisain keresztül. Megismerhetjük a legkritikusabb állomásokat, és azokat, amiken könnyen túl lehet esni. Gondolok most a dühre. Nem akarok spoilerezni, de annál a résznél megértettem, hogy Avery-t, és egy teljesen új oldaláról ismertem meg őt. Még ha azt is hitte, hogy ő nem tud dühös lenni. 
Ami számomra furcsa volt, hogy a nagymenők és a stréberek mennyire jól összehaverkodtak. Itt nem a szokványos ábrázolást kapjuk a népszerű lányokról, nem a tipikus plázacicákat ismerjük meg, hanem a normálisabb fajtából valók mutatkoznak meg. Féltem, hogy Avery-t majd beleviszik valami rosszba, pédául leitatják a bulin vagy ilyesmi, de szerencsére semmi ilyesmi nem lett. Azt hittem menők majd lenézik Avery-t, Libby-t vagy Tarát, de elég barátságosak voltak hozzájuk. Főleg Owen az egyik lányhoz...❤. A kedvencem az a rész volt, amikor "alkalmazott fizikáznak", azaz bowlingoznak, vicces volt, hogy Grayson mennyire értetlenkedik, amikor Newton törvényeiről van szó.
(Azt azért zárójelben megjegyezném, hogy a könyvben néha itt-ott vannak csúnya szavak.)

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egy aranyos, talán egy kicsit sablonos szerelemi történetet akarnak olvasni.